Tisztelt Szülők!
Szívünkhöz közel álló eseményre szeretnénk felhívni a figyelmüket.
Intézményünk tanulói ebben a tanévben részt vettek a Csodanap Alapítvány és a Patrónus Ház Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett kezdeményezésben. Több mint 80 fogyatékkal élő fiatal - közöttük diákjaink - kézműves alkotásaiból kiállítás szerveződött.
Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély időszaki kiállítóterme
Ideje: 2023. május 6 - 2023. június 4.
Az egy hónapig elérhető kiállítással célunk, hogy a speciális szükségletű emberek által készített alkotásokon keresztül megmutassuk a bennük rejlő értékeket, a fejlődés lehetőségét, bemutassuk a segítő munkafolyamatokat, ezáltal közelebb hozzuk a fogyatékkal élőket a társadalom többi tagjához.
Év közben nyújtott támogatásukat meghálálva szeretettel várjuk Önt, családtagjait a kiállításra. Diákjaink nagy lelkesedéssel készítették alkotásaikat, szeretnénk, ha ennek Ön is részese lehetne.
Üdvözlettel:
Boda Anita
intézményvezető
Időszak: 2023. április 20-21. (csütörtök-péntek)
A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelennie az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatnia. A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát. A következő linken ehhez találnak segítséget.

BÁI_Szülői tájékoztató_2023

Beiratkozási hirdetmény 2023/24-es tanévre

KRÉTA

COVID eljárásrend a 2022/23-as tanévre

e-Ügyintézés

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Közérdekű adatok megismerésének szabályzata

Közzétételi lista


Elérhetőségek:

Boda Anita, intézményvezető: 30/1412731

Hajdu Tiborné, intézményvezető helyettes: 30/7839016

Pótha Csaba, intézményvezető helyettes: 30/7838992

Morvainé Molnár Mónika, iskolatitkár: 30/7839030

Viagra utan recept pa konto. L?kemedel f?r din familj. Segway kamagra bestellen betrouwbaar pfizer coupons for viagra